Nos, végre itt egy bejegyzés, ami nem a vizsgaidőszakról, vagy a költözködésről szól! :D

Mint a legtöbben a csoportomból, én is próbálom kellően kiélvezni, hogy végre vége van a vizsgaidőszaknak, így neki is álltam olvasni olyan könyveket, amiknek nincs közük a sulihoz. :)

Az első ilyen David Safier: Pocsék karma című könyve.
Rövid tartalom:
Kim Lange tévébemondónő életének legpocsékabb napján megnyeri a Német Televízió Díját, majd egy orosz űrállomásról levált roncs a halálát okozza.
A túlvilágon a fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és hogy felküzdje magát a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára lesz szüksége...

Szerintem nagyon jó könyv! Pont olyan, amilyennek lennie kell. Szórakoztató, elgondolkodtató, stílusos. :)

Mivel a rövid tartalom alapján én nem biztos, hogy elolvasnám ezt a művet, így megosztom Veletek néhány kedvenc részemet a könyvből.
Íme:
"Tudtam, hogy Nina valóban képes lesz boldoggá tenni a családját.
Emberként nekem is megvolt rá az esélyem.
Elpazaroltam az életemet.
Ennél a kegyetlen felismerésnél förtelmes zajt hallottam. Krrrk.

Na jó, nem igazi krrrk volt, de hogyan írhatnám le azt a hangot, amellyel egy szív összetörik?
Talán így: ez a létező legborzasztóbb zörej.
És a legbrutálisabb fájdalom.
Halálos fájdalom."

Azért szeretem nagyon ezt a leírást, mert igen pontosnak vélem. Emlékszem erre az érzésre a saját életemből, és tényleg ilyen. Egy nagy krrrk. Az ember érzi, hogy valahol a bordái mögött még ott van a szíve, de már nem egy szív, hanem annak a sok kis különálló darabja, amiről nem lehet tudni, hogy lesz-e még valaha ismét egy egész. És pokoli fájdalommal jár. Talán nem a első pillanatban. Ha az ember erős, akkor lehet, hogy csak napok után éri el a kín. De ilyenkor úgy érezzük, hogy azonnal el kell vonulnunk egy sötét, néma szobába, hogy ott a padlón magzati pózba gömbölyödve elszenvedhessük az összetört szívünk minden fájdalmát.

No, ennyit erről, mert nagyon lehangolódtam. :)
Jöjjön inkább egy újabb részlet:
"- Hahó! - kiáltottam fel.
Semmi válasz.
- Hahó!!!
Még mindig semmi válasz.
- Ez itt a nirvána?
Aztán ezt gondoltam: ha ez a nirvána, akkor nem mondhatnám, hogy lenyűgöző.
- Nem, ez nem a nirvána - mondta egy ismerős, jóságos hang. Oldalra néztem: Buddha állt mellettem. Emberi formában. Egy végtelenül kövér ember formájában. Esztétikai érzékemnek jót tett volna, ha felvesz magára valamit.
Főleg alul.
- Ha ez itt nem a nirvána - kérdeztem, miközben próbáltam a tekintetemmel elkerülni a köldöke alatti területet - akkor micsoda?
- Nos - válaszolta Buddha - ez a nirvána előudvara.
- Aha - mondtam azzal a tipikus ahával, amivel tulajdonképpen azt akarjuk mondani, hogy fogalmunk sincs róla, miről beszél a másik.
Buddha ismét áldott mosolyra húzta a száját, és most már biztos voltam benne, hogy roppantul élvezi a mindent tudó bölcs szerepét.
- Itt beszélek az emberekkel, mielőtt a nirvánába jutnak.
- Most már a nirvánába jutok?
Buddha bólintott.
- De hát még nem vagyok megbékélt, nyugodt ember. Nem élek harmóniában a világgal, nem szeretem az összes embert a tulajdonságaiktól függetlenül.
- A jó karma gyűjtésénél csupán az a feladat, hogy segíts másokon. Te pedig ezt tetted.
- De nem voltam éppen Teréz anya... - mondtam.
- Ezt nem tudom megítélni. Teréz anyáért másvalaki volt felelős - jegyezte meg Buddha.
A gondolataim hatalmas kérdőjellé álltak össze a fejemben.
- A halál utáni életet meglehetősen differenciáltan kezeljük - magyarázta Buddha. - A hívő keresztények lelkéért Jézus felelős, az iszlám hívőkért Mohamed és így tovább.
- És így tovább...? - kérdeztem értetlenül.
- Nos, aki például Odinban, a skandináv istenben hisz, az a Walhalla nevű helyre jut.
- Ki hisz manapság még Odinban?
- Kevesen. És hidd el, Odin rendesen el is van keseredve.
Elképzeltem, ahogy Odin az asztal mellett a vacsoránál panaszkodik Jézusnak és Buddhának, és azon rágódik, felfogadjon-e egy PR-tanácsadót, aki kicsit felturbózza a benne való hitet..
- Mindenki azt az életet kapja a halál után, amiben azelőtt hitt - tette hozzá a dagadt, pucér Buddha.
Úgy éreztem, ez igazságos rendszer.
Csak egy bökkenő volt: - Én sosem hittem a nirvánában. Akkor miért vagyok itt?
- Nem csak azokért a lelkekért vagyok felelős, akik hittek a buddhizmusban, hanem azokért is, akik semmiben sem hittek - válaszolta Buddha.
- És miért?
- Mert én vagyok az egyetlen, akinél a hitetlenek nem kapnak büntetést a hitetlenségükért.
Ez logikusan hangzott. Ha Buddha törődik a vallás nélküliekkel, akkor a többi vallásalapító nem kerül abba a kellemetlen helyzetbe, hogy elítélje a hitetlen lelkeket."

Nos, azt hiszem, hogy akit érdekel a téma, és szeretne a reinkarnációról könnyed, szórakoztató stílusban olvasni, az meg fogja találni ezt a könyvet.
Az biztos, hogy én nagyon élveztem, és szívemmel ajánlom Mindenkinek.

Hát, most mennem kell, de fogok még írni ilyen könyvajánlókat. Maximum senki nem olvassa el. :D De hát nem is az a lényeg. Így legalább én fogok rá emlékezni, hogy melyik könyvről mi is volt a véleményem... :D

Sziasztok, és legyen boldog a napotok, hetetek, hónapotok!

Ui.: Kérlek mosolyogjatok! :D Nektek nem kerül semmibe, de annak, aki kapja, lehet hogy az menti meg az adott napját. És ha kicsit bátrabbak vagytok, akkor öleljétek meg azokat az embereket, akik fontosak Nektek! Akár minden nap többször is. Sajnos sosem tudhatjuk, hogy meddig van erre lehetőségünk. És amúgy is! Olyan jól esik megölelni valakit, és érezni, ahogy a szeretet áramlik, és mind a ketten mosolyogva, sokkal jobb kedvűen mentek tovább. :D